 |
A kórházi folyosón növérek, orvosok jöttek-mentek sietősen, ágyuk rabságából szabadult betegek sétáltak, üldögéltek, beszélgettek. A fő téma a néhány nap múlva beköszönö karácsony volt. A betegek egymást vígasztalták - az ö karácsonyuk a látogató rokonok rájuk szánt drága idejének töredékétöl függ. A 16-osban feküdt egy idös férfi. Gyomorrákja volt - a végsö stádiumban viaskodott a halállal. Dolgozók, betegtársak egyaránt szerették a kis öreget, aki rettenetes betegsége ellenére is barátságos volt mindenkivel, türelme, szavai vigaszt nyújtottak az elkeseredetteknek. A gyerekosztályról gyakran látogatta egy félig béna, ötéves kisfiú. Mindketten hosszú ideje voltak a kórház lakói. A fiú most is fürgén irányította tolókocsiját a 16-os kórterem felé - gyermeki optimizmussal remélte, hogy egyszer saját lábán sétálva látogatja meg öreg barátját. - Szia, Feri bácsi! Nemsokára jön a Jézuska! - kiáltotta vékony hangocskáján már az ajtóból. |
- Te mit kértél a Jézuskától? - titkot lesö pillantással várta a választ.
Az öreg sokáig hallgatott. A fiúcska mégis türelmesen várakozott - komoly dolog ez, nem lehet csak úgy hübelebalázs módjára dönteni.
- Én nem kérek már semmit - szólalt meg nagysokára az öreg - mindent megkaptam, amit lehetett. Amit kapok, köszönettel elfogadom. Majd valamit biztos nekem is hoz a Jézuska.
Percekig csend honolt a kórteremben, majd az öreg elgondolkodva folytatta: - Bár a madarakat nagyon szerettem. Voltak is gyógyításra váró beteg galambjaim, pintyeim és sok más csicsergö szárnyasom. Ha lehetne még egy madaram... - sóhajtva fordította fejét az ablak felé.
A meghitt beszélgetésnek egy növérke megjelenése vetett véget, aki visszakísérte a fiút saját kórtermébe. Útközben a fiú megfogta a növér kezét és egészen közel húzta magához. Az aprócska gyermek súgott valamit a fülébe , mire a nö megmerevedett és furcsán nézett rá.
- Nem lehet kicsim. Ez kórház. - nézett rá sajnálkozva és begördítette a tolókocsit a gyermekosztály folyosójára.
A Szentestét megelözö délutánon sok hozzátartozó sürgött-forgott a folyosókon és kórtermekben. Átadták ajándékaikat, tükön ülve váltottak pár mondatot a betegekkel és boldog karácsonyt kívánva maguk mögött hagyták a klórszagú épületet.
Feri bácsihoz is jöttek látogatók. Egy gyönyörû bundába öltözött hölgy - a lánya -, akit a két fiúunoka kísért. Néhány aprócska csomagot hagytak a szekrényen, majd - hogy mindenki hallja - mentegetöztek , amiért sietnek. Este vendégeik lesznek, a vezérigazgatóig bezárólag mindenki ott lesz, aki számít. Mire a betegek felocsúdtak, már csak parfümjének nehéz illata emlékeztetett ottlétére.
A fiúcska - bár senkit nem várhatott - élvezte a nyüzsgést. Két keréken villámgyorsan becserkészte a föorvost, megráncigálta köpenye hátulját, s annak is a fülébe suttogott valamit. A föorvos sajnálkozva ingatta a fejét. Ekkor a fiú egy sarokba húzódott, látszott rajta, hogy kétségbeesetten gondolkozik. Szinte egyik pillanatról a másikra jutott eszébe valami, mert öreg barátja kórterme elött is iszonyatos sebességgel száguldott el kocsijával, nem törödve a rosszalló pillantásokkal. Hamarosan egy halom papírral látták elrejtözni a folyosó végén. Aki elment mellette, csak annyit látott, hogy nyelvét kidugva gyüri-bontja a papírokat. Két óra hosszáig is elbíbelödött, mire megnyugodva, ölében egy csomagocska-félével a 16-os kórterem felé vette az irányt. Szeme furcsán csillogott - bármelyik csillagszóró ragyogása pislákoló fénynek tünt volna mellette. Izgatottan nyitotta a 16-os számú ajtót. Lassan hajtva kerekes kocsiját, sejtelmes mosollyal óvakodott az idös ember ágyához. Öreg barátja aludni látszott, de a nyikorgásra kinyitotta a szemét. Öröm öntötte el ráncos arcát, vékony száját mosolyra húzta.
- Éppen idöben jöttél. - szólt a fiúcskához.- Már-már azt hittem, nem is gondoltad komolyan a Jézuskához intézett kéréseidet.
A kisfiú értetlenül nézett rá.
- Hát hogy ne gondoltam volna komolyan.- mondta elkeseredetten. - De a Jézuska mégsem hozott nekem semmit.
Minden igyekezete ellenére is kiérzödött hangjából a csalódottság.
- Dehogynem hozott! Éppen egy ilyen aranyos kisfiúnak felejtett volna el ajándékot hozni?- adta a felháborodottat Feri bácsi. Bizonyára ott van valahol az ágyad mellé rejtve. Hol voltál? Talán meg sem nézted?
- Hát... nem volt még idöm. És neked mit küldött a Jézuska? - terelte a szót a gyermek.
- Hamutartót és egy sálat . -válaszolt az öreg keserû mosollyal az arcán.
- Hiszen te nem is dohányzol, Feri bácsi! - lepödött meg a fiú.
- Hát ez az! - nevetett fel az idös ember. - Na, eredj, nézd meg , hátha mégis találsz valamit a szobádban! - hessentette el a fiút. - Aztán gyere ám vissza! - utóbbi mondatát már csak a kisfiú hátának címezte.
Az ajtó csukódása után vette észre, hogy egy csomagocska hever ágya szélén. Nem volt már értelme kis barátja után kiáltani, ezért csak csendben számolta a perceket, mikor ér a fiú a szobájába, mennyi idö alatt találja meg az áhított ajándékokat. Örökké hálás lesz annak az ápolónönek, aki szövetségesévé vált, és az ágyhoz kötött öreg nevében megvásárolta a listán szereplö meglepetéseket.
Nem telt el tíz perc, s a fiú szélvész módjára kerekezett vissza a 16-osba.
- Feri bácsi! Feri bácsi! Nézd mit kaptam a Jézuskától!
Hatalmas csomagokból pakolta ki a társasjátékot, kisautót, könyveket, repülögépmodelleket. A férfi szeretettel nézte a gyerek örömtöl ragyogó arcát, aki hirtelen az ágyon érintetlenül heverö csomagra pillantott.
- Jaj, Feri bácsi! Hiszen ez a te ajándékod! Egészen elfeledkeztem róla.
Kicsi kezével felvette az ügyetlenül összecsomagolt papírpakkot és az öreg felé nyújtotta.
- Ne haragudj, de igazit nem engedett a föorvos bácsi.
A ráncos kezek óvatosan bontogatták a papírt . Ahogy lehullott a csomagolás, sok apró papírdarab fordult a síma takaróra. Számtalan színesebbnél színesebb , kisebb-nagyobb hajtogatott papírmadár borította be az ágyat. A ráncokkal barázdált arcon lassan elindult egy könycsepp. A fiú ijedten figyelte az öreget.
- Ne haragudj, nem tudtam semmi igazi ajándékot venni neked.- esett kétségbe a gyerek.
Feri bácsi megsímogatta a kócos buksit:
- Életem legboldogabb karácsonyát neked köszönhetem.
A fiúcska megnyugodva nyúlt egy helikoptermodell után, aztán kézbe vette az egyik piros madárkát, az öregembernek nyújtotta:
- Akkor most játsszuk azt, hogy....
Észre sem vették, hogy egy ápolónö kukkantott be az ajtón. Azért jött, hogy a fiút visszakísérje a helyére. A résnyire nyitott ajtón néhány másodpercig mosolyogva figyelte a furcsa párost, majd amilyen csendben jött, olyan csendesen távozott. Csupán a kilincs kattant alig hallhatóan, amikor behúzta maga után az ajtót.