i r á n y  E u r ó p a !
Minden reggel pontban 7 órakor egy biciklis nö jön az erkélyünk alatt álló konténerhez. Csapzott szörü, fekete-fehér foltos kutya kíséri lehajtott fejjel. Rá se néz az asszonyra, amíg az - az erre a célra rendszeresített bottal - végigkotorja és válogatja a konténer tartalmát. Mintha ö szégyellné, hogy gazdája ily' módon jut a napi betevöhöz.
Aztán - mintha az udvariassági szabályoknak akarna eleget tenni -  vagy 10 perccel utánuk érkezik a kerékpáros férfi. Elrongyolódott kabátban, amit a nyári rekkenö höségben is állandóan visel, vékony lába szárán bö, harangozó nadrágban és fején egy elnyütt baseballsapkával.
Büszke tartással emeli fel a kuka tetejét. Elöbb alaposan körülnéz benne, aztán nyúl csak bele és veszi ki a számára még használhatónak ítélt holmikat. Felpakolja a biciklire, s legközelebb csak este látni öt újra.
Egyik nap a délutáni melegben a közeli üzletbe indultam.
A bevásárlókocsik körül a szokásosnál is nagyobb tömeg csoportosult.
Türelmesen vártunk a sorunkra, nem ismervén a tumultus okát. Egy frissen fodrászolt, vörös hajú, tekintélyes külsejü hölgy jóvoltából hamarosan fény derült rá. Külföldi házaspár szeretett volna hozzájutni egy bevásárlókocsihoz, - de nem találtak megfelelö érmét, aminek segítségével lekapcsolhatták volna azt a kocsisorról.
A vörös nö egyre hangosabban visítva adta nekik a tanácsot, miszerint "huszassal nem müködik"! Egy nagypapa korú férfi türelmetlenül hívta fel a hölgy figyelmét arra, hogy a kavarodást okozók nem süketek, csupán külföldiek.
Nevetgélö diákok csoportja haladt el a tanácstalanul ácsorgók mellett. Valaki megszólította öket a csoportosulásból, hogy próbáljanak meg szót érteni a párral. A fiatalok néhány pillanatig figyelték a külföldi házaspárt, majd közölték, hogy olaszt tanulnak -  azzal odébbálltak.
Kétségbeesve igyekeztem emlékezetem mélyéröl elökotorni a gimnáziumban valaha tanult, s azóta a feledés homályába merült megfelelö szavakat, amikor hirtelen feltünt egy ismerős alak. Elrongyolódott kabátban, vékony lába szárán harangozó nadrágban, az elmaradhatatlan baseballsapkával a fején, tolta biciklijét. Megállt a csödület szélén, aztán az oszlophoz támasztotta kétkereküjét és hallgatott. A vörös hajú nagysága termetét meghazudtoló sebességgel húzódott távolabb  a férfitól. A bevásárlókocsi mellöl már indulni készülö házaspár várakozásteljesen nézett a csavargóra, aki hozzájuk lépett. "Entschuldigen Sie bitte. Kann Ich Ihnen helfen?...Der Einkaufskorb funkzioniert mit fünfzehn Forint."
Az elöbb még nyüzsgö csoport tagjai döbbenten hallgattak. A vörös nö szólásra nyitotta száját, ami úgy is maradt -  hang nélkül. A francia férfi - ugyancsak németül - kedvesen megköszönte a segítséget, elövette a szükséges érmét, lekapcsolta a kocsit és mintha mi se' történt volna, feleségébe karolva a nyitott ajtó felé indult. A baseballsapkás férfi biciklijét megfogva továbbindult. Amikor mellém ért, rám nézett, kedvesen mosolygott, megigazította sapkáját és elsétált.
Nem emlékszem, mi mindent vásároltam akkor. Csak arra, hogy aznap este nagyon ízlett a parizeres szendvics. Kedvenc joghurtomat viszont nem tudtam megenni - elfelejttem tenni belöle a bevásárlókocsiba.
....ÍRÁSOK....