***
A várfal
tövében
meghúzódó kis falu lakói
nemzedékről
nemzedékre adták át
egymásnak a
szegények foltos köpenyét. A
nincstelenség
azonban nem vetett gátat érzelmeik
megélésének. Tették azt
ugyanúgy,
mint a szájukban ezüstkanállal
születettek.
Csak nem akkora csinnadrattával.Füleget dolgos, szülőszerető fiúnak ismerte mindenki. A jóképű legényért az összes lányos anya legalábbis kölcsön adta volna a lelki üdvösségét – bárcsak az ő családjukba házasodna be a fiú! Sötétszőke, hullámos haját hiába fogta össze, a rakoncátlan tincsek minduntalan kiszabadultak fogságukból. Barna, résnyire szűkült szeme bársonyos melegséggel tekintett mindenkire. Vékony szája sarkában folytonosan bujkált egy kis mosoly. Szögletes álla, erős nyaka már ilyen fiatalon is tekintélyt parancsolóvá tette az ifjút.
Füleg és Rázdi a nyári Szent János napkor talált egymásra. A vár ura nagy mulatságot rendezett, a
falu népe is ki-, s bejárt a várba. Az asszonyok sütöttek, főztek, énekelgettek, pletykálkodtak. A férfiak a fehércselédeken legeltették a szemüket, miközben a boros butykost adták kézről kézre. Néha egy-egy vaskosabb tréfát is megengedtek maguknak.
Rázdi is ott sürgölődött az anyja mellett. Épp a vaddisznó pirosra sült húsát locsolgatta, amikor Füleg megjelent és fakupáját a lány felé nyújtotta. Rázdi a fűszeres borból akart tölteni neki, de a fiú a fejét rázta. „Hideg vizet adj nekem!”, kérte a meglepett lányt.
Azon az estén két fontos dolog történt: a fiú annyi vizet ivott, hogy az egy ménesnek is becsületére vált volna, és a két fiatal menthetetlenül egymásba szeretett. Attól az estétől minden nap keresték az alkalmat a találkozásra. A fiú magabiztossága odébbállt, amikor a lány szemébe nézett, a leány orcája pedig rózsaszínt öltött, valahányszor a fiú keze véletlenül hozzáért a háta közepét verdeső fonataihoz. „Én fogom megtanítani neked, hogyan csókol nőt egy férfi” – mondta magabiztosan egy este Füleg. Rázdi nem válaszolt, csak a fiú vállára hajtotta a fejét és mosolyogva bólintott.
Nem tudták, hogy a nagy ünnepi forgatagban valaki felfigyelt rájuk. Lelle, a falu módosabb gazdájának lánya Füleget nézte ki jövendőbelijének, Rázdi megjelenése azonban keresztülhúzta a számításait. Tennie kellett valamit. Felment a várba, meghallgatást kért a vár urától, és feljelentette Rázdit. A legbiztosabban halálbüntetést maga után vonó váddal illette: boszorkánysággal. Nagy buzgalmában azzal alapozta meg a vádat, hogy Rázdi az ő vőlegényét, Füleget is megbabonázta. (Ezt később – keserű könnyek közepette – megbánta, de akkor már késő volt.)
A vár ura hamar intézkedett: birtokán semmi keresnivalója boszorkányoknak. Rázdit máglyahalálra, Füleget pedig, amiért egy boszorkánnyal folytatott bűnös viszonyt, kötél általi halálra ítélte a rögtönzött ítélőszék.
A szerelmeseket ugyanazon a napon és órában végezték ki.
* * *
Az évszázadok alatt várossá alakult település hatalmas főterén árusok bódéi közt tülekedett a nép: miniszoknyás lányok, szalmakalapos nők, ugrabugráló gyerekek, cigarettázó férfiak. Szent Iván éjjelét megelőző napot írtak. Fogyott a bor, az üdítő, vásári portékák cseréltek gazdát jó pénzért.
A tömegben sétált Réka is. Lenszőke hosszú haját hátrarázva hunyorgott az erős napsütésben, amikor szeme megakadt egy férfin, aki őt nézte. Elpirult, egész testét átjárta valami finom remegés. A férfi elindult felé, sötétszőke hullámos haja rakoncátlanul lobogott a szélben.
A lány is tett pár lépést. Félúton találkoztak. Összekapcsolódott a szürke és barna szempár.
„Megígértem” – szólt a férfi, és megcsókolta a lányt.
Az lassan a férfi erős nyaka köré fonta karjait, és boldogan gondolta: „Már régóta várlak!”